Pátyi Sirály-tábor képekben
Az együtt töltött négy nap alatt sok száz kép készült. Ezek válogatása után jött létre az alábbi három galéria.
Read more© 1992-2026
Az együtt töltött négy nap alatt sok száz kép készült. Ezek válogatása után jött létre az alábbi három galéria.
Read moreA szokásos nyári pátyi találkozó idén munkával telt. Augusztus 8-11. között négy napot töltöttünk Csehovval, Sirállyal és egymással.
Read morePátyon, egy napsütéses májusi szombaton fejezte be idei évadját, és hét éves közös munkáját a Másik ’11 társulat. Képes beszámoló.
Read moreHa valaki nem látta volna…
Read moreSzavak helyett beszéljenek a képek (1’22”)
Read moreÁprilis 17-én, délután 4 órakor lesz a Bugrisok bemutatója.
Read moreKihasználtuk az üres épület adta lehetőséget, és március 5-én és 6-án egész nap próbáltunk.
Read moreMárcius 1. Az első emlékpróba, ahol összeraktuk az eddigi próbák munkáját. A szeptemberi bemutató kicsit hosszabb lesz.
Read moreEgy Bugrisok próba történései szűk egy percben.
Read moreTom Stoppard Hamlet-átirata egy eszköz a fiatal társulat tagjai számára, hogy tanulhassanak, játszhassanak, rögtönözhessenek, gondolkodhassanak.
A bemutató nem végcél tehát, de azért reméljük, lesz mit megmutatni tavasszal a közönségnek.
Read moreOldalunk használatához cookie-k szükségesek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.